Freak Du Chic / Széprém

Április 5.
A Freak du Chic-es „Családi esték” mindig elég keservesek számomra. Egyrészt jó három vagy négy generációt együtt látni, ahogy élvezik a show-t, de másrészt tudom, hogy ez egy olyan valami, amit én sosem tapasztalhatok meg. Természetesen nem mondok semmit a többi fellépőnek, mert tudom, hogy megbántanám az érzéseiket. Ma este hallottam, ahogy Jitterwing azt mondja az egyik nézőnek: „Oh, ő Gooliope, a cirkuszigazgató lánya, de félig-meddig mindenki a sajátjának tekinti.” Mikor ezt meghallottam, nagyon hálátlannak éreztem magam, de mikor véget ért a műsor és minden elcsendesült, visszamentem a sátramba és kinyitottam a bőröndömet. A benne lévő korsóban volt az első „bölcsőm”, egy megviselt levéllel. Mindig azt várom, hogy valami mást mondjon, hogy varázslatos módon megváltozzon, és valami olyan jelentéssel bírjon, amilyennel azelőtt nem, de sosem így történik. Az egyik oldal gépelt:

„Kísérlet 816
Keverék 8708”

És a másik:

„Olyan szörnynek, akire tartozik:

Egy hideg, steril világ, nem megfelelő, hogy ez a kis csöppség nőni kezdjen. Mindent meg tudok neki adni, kivéve egy olyan társadalmat, ahol az egyetlen dolog, amit mérnek, a szíve nagysága. Tudom, hogy te olyan életet adhatsz neki, amilyet én nem.

Üdvözlettel,

R.S.”

Egy nap talán megtalálom R.S.-t, vagy ő jön el, hogy megkeressen. Addig is, a levél megy vissza a korsóba, a korsó a bőröndbe, én pedig megpróbálok elaludni. Holnapra mindent szétszednek és összepakolnak az induláshoz. Majd minden kezdődik elölről az új helyszínen a családommal.

Április 9.
Azt hallottam, ha az élet hátborzongatóan őrültté válik, néhány szörny megfutamodik és csatlakozik a cirkuszhoz. Szerintem, ha tudnák milyen az élet a cirkuszban, inkább egy sárkányfogorvoshoz csatlakoznának, vagy valami ilyesmi eseménydús dologhoz. Végül is nem hibáztatom őket, a Freak du Chic eléggé varázslatos, ahol a cirkuszi sátor alatt merész, ugrásokkal teli mozdulatok mutatkoznak meg; amikor a hang hívogat, a szörnyek éljeneznek és halál finom karnevál illat tölti meg a levegőt. Na és persze ott vannak az utazás izgalmai. Városról városra utazni, új tájakat látni és állandóan új emberekkel találkozni valahogy mindig misztikus egy kicsit. De… hosszú órákon át kell gyakorolni, hogy azok a mutatványok hibátlanok legyenek, viszont a nézők sosem látják a sebeket, zúzódásokat és ficamokat, melyek a tökéletesítés velejárói. Igen, a karneváli kaja valóban észveszejtő, de hiába van előtted rengeteg rántott sajtos pite, ha te csak egy almára vágysz. Az utazás izgalmas lehet, ha fent tudsz maradni két megálló közt, hogy láthasd a tájat. Úgy értem, miután befejeztük a sátor és a kamionok összepakolását, valamint a lovakat és minden mást, ami a Freak du Chic-et azzá teszi ami, az alvás igazi megváltás. Ha már itt tartunk, azt hiszem „megváltom” magam a következő helyszínig, majd a varázslat és a kaland kezdődik elölről.

Április 12.
A mai show „elsötétült”, úgyhogy a személyzet néhány tagja bement a közeli városba néhány dologért. Megkérdezték akarok-e menni, de azt mondtam, hogy el vagyok maradva a házimmal, így nem tudok. Amikor még kis csöppség voltam, szerettem ilyen utakat tenni, de nem voltam olyan sokáig pici, most pedig 4,6 méter magas vagyok, így lehetetlen feltűnésmentesnek maradni. Rém aranyosak voltak, hogy megkérdeztek, de nem igazán érzem magam biztonságban a cirkuszon kívül. Nem különösen zavar, amikor műsor közben merednek rám a szörnyek, hisz ezért jönnek a Freak du Chic-be. Itt fellépő, de kint már furcsaság vagyok.

Április 18.
Ma van a szülinapom, de még csak meg sem említette senki. Egész nap próbáltam meggyőzni magamat, hogy rendben van, miként elfelejtették, de nem igazán volt hatásos. Még mindig reménykedtem, hogy VALAKI MOND VALAMIT, de senki nem mondott semmit, így visszakullogtam a sátramba és összedobtam magamnak egy kisebb bulit. Jól sikerült, körítve a „Senki sem szeret” és „Kinek kell egy hülye 16-ik szülinap?” gondolatokkal. Sőt, még egy „Ha itt nem értékelnek, akkor olyan helyre megyek, ahol majd fognak”-ot is kibontottam, amikor a FDC riasztója bekapcsolt. Nem tartott sokáig, míg elfeledkeztem a saját problémáimról, mivel ez a jelzés csak akkor szólal meg, ha minden szörny segítségére szükség van. Olyan gyorsan futottam a gyülekezőhelyre, ahogy csak tudtam, de senki más nem volt ott. Ezután kialudtak a fények és már végképp nem tudtam mi folyik itt. Majd észrevettem, hogy gyertyák közelednek felém a sötétben. A gyertyák természetesen egy hatalmas tortán voltak. Mikor közelebb értek, láttam, hogy Anyu és Apu hozzák a tortát, és mindenki mással együtt elkezdték énekelni a „Boldog Születésnapot”. Majdnem sírva fakadtam, annyira meglepődtem. Anyuék így szóltak: „Csak nem gondoltad, hogy elfelejtettük a szülinapodat, ugye?” Be kell ismernem, talán egy kicsit. Kaptam pár rémisztően jó ajándékot is! A körhintás szörnytől egy pár cipőt kaptam, aminek sarkai ló figurák voltak, és egy orgonás fejdíszt. A sátorszerelő és a varrónő vászonból és selyemből készített nekem egy gyönyörű ruhát válltömésekkel, pont az én méretemben. A kamionsofőrtől és a kovácstól kerekekből készült fülbevalót kaptam. A bohóc két csomagot adott a kedvenc gumicukromból. Valójában csak az egyik zacskó volt igazi, a másik csak tréfa volt és műanyag denevérek ugrottak elő belőle. Végezetül, Anyu és Apu egy nyakláncot adott nekem, mely 816 láncszemből készült. Ettől nagyon elérzékenyültem. Ők a legjobb szülők, amiket egy csöppség csak kívánhat, és nagyon hálás vagyok, hogy ebbe a családba tartozhatok. Ez volt a valaha volt LEGJOBB SZÜLINAPOM!

Május 1.
Apának van egy térképe a cirkuszos kamionról. Különböző színű gombostűket használ az eddig meglátogatott helyekhez és azokhoz, amik a bakancslistáján vannak. Ebben az évben volt szerencséje az egyik célállomást kihúzni a listáról. Ez pedig a Monster High. Apu mindig is szeretett volna tartani ott egy műsort, de az időbeosztása sosem alakult úgy. Az idei egyik show-t el kell halasztanunk, mert a városban, ahol felléptünk volna megnyílt egy hatalmas víznyelő, úgyhogy megyünk a Monster High-ba! Két hetet leszünk ott, és Apa szerint elég pénzt kellene összeszednünk a szünet alatt, hogy megjavítsunk és fejlesszünk pár dolgot. Nagyon remélem, hogy minden úgy alakul majd, ahogy szeretné, mert az utóbbi időben sokat aggódik, bár sosem ismerné be.

Május 10.
Ha munkáról van szó, nálunk senki sem lustálkodhat, hisz ha valaki nem végzi el a feladatát, másnak kétszer annyit kell majd dolgoznia. Ez a mi csapatunknál sosem volt probléma. Sőt, ha valaki időben fejezi be a saját dolgát, megy és keres mást, akinek segíthet. Így amikor a szörnyeket kezdte ledönteni az influenza, csak tettük, amit addig is. Még akkor is, mikor a sátrat állítottuk fel a Csontváz Völgyben ma reggel. Mondjuk utána a nagyrészük összedőlt. Most fogunk először fellépni a Monster High-ban és ez nagy dolog a számunkra, pláne, hogy ez az utolsó műsor a szünet előtt ebben az évben. Úgy érzem, hálásnak kellene lennem, hogy egy laborban születtem, mert sosem betegedem le, és tudok segíteni a többiek ápolásában. Bár… kicsit aggódom, hogy nem lesz kész a show időben a bemutatóra. Úgyhogy reggel eldöntöttem, hogy keresek segítséget. Még a gondolattól is ráz a hideg, de a szörnyeknek, akiket szeretek segítség kell és nem hagyom cserben a családomat.

Forrás: Tomi fordítása / monsterhighfansite © 2016