„Kérlek, ne táncolj át a személyes gondolataimon.”
Brand-Boo Students / Szörnyek a nagyvilágból

Virágzó Hold, 12. nap
A porördögök ma korán felkeltek és elmentem velük táncolni. Ásítoztak és nyújtózkodtak, végigpásztáztak a száraz földeken, ahol a Nap az úr, az eső csak látogató. Nehéz megmondani, mennyi fog felemelkedni. Olykor csak egy porördög reppen a magasba, majd tűnik el… néha sok más társa is akad… és alkalmanként, ahogy ma is, mind együtt táncolnak. Ilyenkor csak annyit tehetek, hogy megállok és figyelek, hisz ezek még az én tánctudásomat is meghaladják.  Majd olyan hamar ér véget, ahogy elkezdődött. De akármilyen fantasztikus is volt, már emlékszem, miért nem csinálom ezt állandóan. Porördögökkel táncolni rettentő nehéz pedikűrözött lábakkal.

Virágzó Hold, 20. nap
Furcsát álmodtam tegnap éjjel. Valójában nem is biztos, hogy álom volt. Egyáltalán nem olyan volt, mint az az álom, mint amikor két bal patám volt és semmi ritmusérzékem. Az annyira borzalmas volt, hogy azonnal kiugrottam az ágyból és körbetáncoltam a szobát, csakhogy megbizonyosodjam arról, tényleg álom volt-e. Nem, ebben az „álomban” távoli zene ébresztett fel. Kikászálódtam az ágyból és kinéztem az ablakomon, de mikor megérintettem a függönyt, hogy elhúzhassam, a szobám fala eltűnt és lágyan világító ösvény jelent meg a patáim alatt. Az ösvény egyenes volt és valamiféle ruganyos moha borította – táncoláshoz tökéletes. Így hát neki is kezdtem. Egy idő után a moha helyére vékony, egyenetlen kövek nőttek, amiken sokkal nehezebb volt táncolni. A kövek teljesen felváltották a mohát, ezért abba kellett hagynom a táncot és sétálnom. Hamarosan az út fénye is fakulni kezdett és sötétség vett körül. Nem félek a sötétben, de a kövek egyre nagyobbra nőttek és néha beütöttem a lábszáramat, ami nagyon fájt. Nem láttam, hogy hová tartok, vagy, hogy merről jöttem. Leültem és megpróbáltam kitalálni valamit. Akkorra már ott volt a zene körülöttem, de ahelyett, hogy megnyugodtam volna tőle csak összezavart. Nem tudtam eldönteni, melyik irányba menjek, és elkezdtem sírni. Ekkor egy pici, villogó fénygolyó jelent meg előttem és a zene már csak abból az egy irányból jött. Felálltam és kiáltottam egyet. A fénygolyó megállt és óvatosan közelíteni kezdtem felé. Az út a fény irányába nem volt annyira sziklás, de még mindig egyenetlen volt, szóval nem tudtam olyan gyorsan haladni, hogy utolérjem a „vezetőmet”. Végre beláttam az egész utat, a moha visszatért. Futni kezdtem, a fénygolyó megállt és már majdnem elértem, amikor a fény kialudt én pedig az ágyamban ébredtem. Amint mondtam… különös.

Virágzó Hold, 25. nap
„Isi Dawndancer - kérjük, jelentkezzen az igazgatói irodában.” Nem igazán így akartam kezdeni a reggelt. Lassan kullogtam a folyosón az iroda felé, de elképzelni sem tudtam, hogy mi rosszat tehettem. Bár ott volt a tegnapi gyülekező, ahol az egyik szörny iCoffin-ja elromlott és táncolni kezdtem a kiadott zajokra. Az igazgató nem volt túl boldog és azonnal leparancsolt a kínpadról. Mondhatom, elég kínos volt, de úgy hívogatott az a dallam, hogy nem tudtam parancsolni önmagamnak. Az irodába érve kiderült, hogy egyáltalán nem erről van szó, hanem a cserediák programról a Monster High-al. Elfogadtam, de nem tudom, akarok-e ilyen távol lenni a családomtól. Nagyon sokat jelentenek nekem és nem tudom elképzelni, hogy ne lássam őket minden nap. Ezt még át kell gondolnom és mérlegelnem, mielőtt meghozom a végső döntést.

Forduló Hold, 3. nap
Van egy dombocska a házunk mögött, a legsimább természetes táncparkettel közvetlenül a tavasz-táplálta tavacska mellett. Szeretek elmenni oda hajnalban és feltáncolni a Napot az égre. Valamint a megmászása remek edzésnek felel meg. Ma reggel ugyanaz az érzés fogott el, mint aznap az órán. Csak ekkor úgy éreztem, hogy valaki még figyel egy sereg szúnyog mögül az út mentén. Nekik rohantam, de azon nyomban el is tűntek. Még egy ideig rugdaltam az utat, majd mikor a tetejére értem, ott ült valaki a táncterem közepén. Képzelheted, mennyire csalódott voltam, mikor láttam, hogy az a csaló Coyote az.  „Ahh, Isi Dawndancer. Mi szél hozott erre ezen a csodálatos reggelen?” Coyote mindig forral valamit és az a valami egyenlő egy olyan viccel, amit csak ő talál szórakoztatónak. Például, az egyik iskolai bál végén lufiknak kellett volna hullaniuk az este végén, de Coyote kicserélte a rendes lufikat vízibombákra. Máskor odaragasztózta a kosárlabda csapatot az öltöző padlójához a nagy meccs előtt. Lehet, hogy ő figyelt engem, de mikor megvádoltam, csak nevetett. „Nem én voltam. Nem mintha nem tudnék jó lelki vezetőt imitálni, de inkább nem húzok ujjat veled. A nagymamád nagyon megharagudna rám, ha megpróbálnálak megtréfálni.” Ez mind igaz volt. A nagymamám nagyon bölcs, és még egy Coyote féle szörny sem akarja látni a mérges oldalát. Már épp készen álltam vitába szállni vele, amikor a szemem sarkából egy kis villanásra lettem figyelmes. Olyan volt, mint egy őzsuta, de fényesen ragyogott, akárcsak az álmomban lévő. Sokkal gyorsabb volt, mint bármelyik őz, és a patái semmiféle zajt nem csaptak. Utánaeredtem, de a domb szélénél eltűnt. Coyote felállt. „Látod,” mondta szemrehányóan. „Nem én voltam.” Már láttam az első napsugarakat a horizonton, de az egyetlen hely, ahol lenni akartam, az otthonom volt.

Forduló Hold, 10. nap
Elég érdekes találkám volt ma egy (emberrel?), tanulóval a Monster High-ból. Estefelé Apu sütött pár kukoricakalászt. Őzisztikusan finomak voltak, majd vacsora után kiültem kicsit a kemence mellé. Még volt elég láng ahhoz, hogy az udvarra vetítsen pár árnyékot, és míg parázzsá nem kicsinyedtek, az elmém kicsit elkalandozott. Hirtelen egy hangos puffanást hallottam. Felnéztem és láttam két szemet felvillanni az árnyakban. Felpattantam és elkiáltottam magam: „Várj, ne fuss el!” A szemek pislogtak egyet, majd az a „puffanást” kiadó valami nevetni kezdett és kilépett az árnyékból. Egy nálam nem sokkal idősebb szörnycsaj volt. „Hűha, azt hiszem rossz irányba fordultam Albuquerque-nél. Hol vagyok?” Csak bámultam őt, mintha reflektorfénybe merednék. „Sajnálom, ha megrémítettelek.” mondta. „A nevem Twyla.” Kézfogásra nyújtotta a kezét. Puha és meleg volt, és nagyon szilárd. Nem szellem volt. Elmesélte, hogy a Mumus lánya és csak az árnyékból előugrást gyakorolta. „Bár még nagyon sok mindent kell tanulnom az ijesztgetésről.” Elnézést kért, hogy csak így beugrott, de goromba dolog lett volna tőlem, ha nem hívom be, szóval beinvitáltam egy kicsit, mielőtt tovább ugrik. Na jó, a „kicsinél” több volt, nem tudom miért, de hirtelen bízni kezdtem Twylában. Mesélt az életéről és, hogy a Monster High-ba jár iskolába. Erre már hegyeztem a fülem és azon tűnődtem, Twyla ittléte talán egy jel volt. Amikor megkérdeztem, hogy tud-e valamit az álmokról, csak nevetett és azt mondta: „Egy keveset.” Így elmeséltem neki azt, amit ébren láttam. Egy pillanatra elgondolkozott, majd így szólt, „Nem minden látomás álom, és nem minden álom látomás.” Mondtam neki, hogy ez úgy hangzott, mint a nagymamám. „Csak egy módon derítheted ki: kövesd és meglátod, hova visz.” Elgondolkoztam ezen, majd Twyla megkért, hogy tegyek több fát a tűzre. „Most már ideje lenne indulnom, és ha nem bánnád, nagyon értékelnék egy ugrásra alkalmas árnyékot.” Tettem a tűzre, Twyla megölelt és megköszönte, hogy itt lehetett egy kicsit. „Bármikor szívesen látunk,” válaszoltam. Erre ő: „Számíthatsz rá!” Majd beállt az árnyékba és eltűnt. Kövessem az álmokat… hmmm.

Táncoló Hold, 7. nap
Holnap lesz a nagymamám születésnapja. Hatalmas ünnepség várható sok ennivalóval, játékokkal, zenével és persze a legjobbal, tánccal. Sok rokonom jött ma el, én pedig örömmel ajánlottam fel a szobámat, hogy a telihold alatt sátorozhassak ma este. Talán megint láthatom a lelki vezetőmet és megtudhatom, merre kellene követnem, vagy csak aludhatok egy jót, hogy én táncolhassak először, de én hagyjam abba utoljára. 

Forrás: Tomi fordítása / monsterhighfansite © 2016