Love In Scaris

Június 25.
Amíg vártam a repülőtéren Rochelle repülőjének érkezésére, azon kezdtem el gondolkozni, hogyan is találkoztunk először. Egész nap egy fantom báli ruha terven dolgoztam, de sajnos a kreativitás messze elkerült. Egyszerűen...hogy is mondják...frusztrált voltam. Nem volt élet a vázlataimban, és szükségem volt némi inspirációra, ezért úgy döntöttem, teszek egy sétát és elűzöm a formatervezési pókhálókat a fejemből. Van egy sajátos utam, amit hajlamos vagyok megtenni ha nincsenek 'szilárd' ötleteim. Annyira ismerem már, mint a tenyeremet, bekötött szemmel is végig tudok haladni rajta ha szükséges. Kilépni a bejárati ajtón, balra fordulni és addig sétálni, amíg meg nem csap a sarki pékségből áradó illat. Átkelni a Rue Morgue-n, majd a parkon, aztán elhagyni a szirén szökőkutat, és vissza haza. A frusztrált napomon bal helyett jobbra fordultam. Úgy gondoltam, a környezetváltozás jót fog tenni. Arrafelé szintén ismerek egy kis kávézót. A kávézótól néhány háztömbnyire található egy általános iskola, és úgy véltem, ha sietek, jut nekem is egy kiülős hely, mielőtt vége a sulinak és a diákok elfoglalják őket. Elvesztem a gondolataimban, a fejemet leszegezve meneteltem, kezeimet zsebre vágva. Azon voltam, hogy átkeljek az úton, amikor arra eszméltem: "Állj meg!" Felnéztem, és egy élénkzöld mellényt viselő, kereszteződés átkelést segítő vízköpő lány felemelt stop táblával rám mutatott. A szemöldökét ráncolta, de még mennyire! Elképesztő volt! Abban a tekintetben megtaláltam az ihletemet, és már nyúltam is a vázlatfüzetemért, de észbe kaptam, hogy azt elfelejtettem magammal hozni. Úgy éreztem magam, mint egy igazi 'kőfejű'. Aztán észrevettem a járdán egy darab krétát, amit a kis szörnylányok hagyhattak ott. Azonnal a földre vetettem magam és elkezdtem megrajzolni a ruha vázlatát. Tökéletes volt! Művészi! A kis szörnyek százai fogják eltaposni! Az utolsó iskolai csengő bármelyik pillanatban megszólalhat, a vállam felett viszont meghallottam a fényképkészítés hangját. A kereszteződésben navigáló lány volt az, az ICoffinjával megörökítette a művemet. "A nevem Rochelle Goyle, és addig itt kell maradnom, amíg ki nem ürül a suli." - mondta. "De az utca végén van egy kávézó ahol találkozhatunk miután végeztem. Esetleg ha megadod a számod, elküldhetem a fényképet?" Nem mondtam el neki, hogy nekem nincs ICoffinem, de sikerült odaérnem időben a kávézóba, hogy foglalhassak asztalt két személyre.

Június 28.
Rochelle a nagymamájánál szállt meg, szóval ráraktam az extra bukósisakomat a robogóra, és ma elmentem érte. Ez a nap ugyanolyan volt, mint mielőtt elment a Monster Highba, megleptem őt egy neki szánt, általam készített egyedi ruhával. Azt hiszem, ez a legjobb kreációm, Rochelle úgy ragyogott benne, akár Scaris fényei. Átutaztunk Scarisen, megálltunk az összes régi törzshelyünkön, és volt egy nézeteltérésünk is a pantomim tervezői személyzettel - de most komolyan, ki épít egy képzeletbeli falat az utca közepére? Még ez sem tudta elrontani a napot, viszont szomorú voltam, hogy ilyen hamar véget ért.

Június 30.
Ma este azt terveztem, hogy elviszem Rochelle-t a legexkluzívabb Scarisi étterembe. Azóta tervezem és gyűjtök rá, mióta először megemlítette, hogy hazajön látogatóba - már hat hónappal előtte lefoglaltam egy asztalt. Azt akartam, hogy tökéletes legyen minden, de nem volt az. Amikor megérkeztük az étterembe, nem találták a foglalásunkat. Kértem, hogy hadd beszélhessek a vezetővel, aki bocsánatot kért az incidens miatt, de össz-vissz egy három hét múlva megüresedett időpontot tudott felajánlani. Nagyon kiborultam, de Rochelle azt mondta minden rendben, és eltölthetünk egy csendes estét a nagyszüleinél. Azt válaszoltam, miszerint van egy jobb ötletem. Átszaladtunk hozzám, felkaptunk egy piknik kosarat és egy takarót. Miután teleraktam a kosarat sajttal, kenyérrel és az utca végén található pékségben kapható rémeperrel, elmentünk ahhoz az iskolai átkelőhöz, ahol először szerelmes lettem a rosszalló tekintetébe. Lefektettem a takarót a járdán, ettünk és nevettünk, és még hoztam néhány krétát is, hátha rám tör az ihlet.

Július 5.
Rochelle Scarisban töltött ideje véget ért, mielőtt elkezdődhetett volna. Elbúcsúztunk egymástól a repülőtéren és megígértük, hogy újra látjuk egymást, amilyen hamar csak lehetséges. Egy vízköpő számára az idő lassan telik, szóval nem mutatjuk ki az érzelmeinket, amikor külön vagyunk, mivel az az idő, ami más szörnyeknek rémhosszú, nekünk csak egy röpke pillanat. Tehát 'sziklaként' tűrtem az elköszönést. De látni, ahogy felszáll a gépe, elég volt ahhoz, hogy felolvassza a kőszívemet.

Forrás: saját fordítás / monsterhighfansite © 2016