„Dupla bajban leszel, ha rajtakapunk a naplónk olvasásán!”
Basic / Alap

Július 26.
Meowlody: A nyár egy részét matektáborban tölteni annyira unalmas volt, hogy majdnem… el… aludtam… miközben… erről… írtam. Természetesen a nővérem élvezte, ő volt a tanár kedvence.

Purrsephone: Imádsz panaszkodni, de nem volt annyira rossz. Nagyon sok szörnyet tréfálhattunk meg, szerettem néhány órát, de nem voltam a tanár kedvence. Csak simán a semmi közepén ragadtunk, ahol semmi mást nem lehet csinálni, szóval miért ne tanuljunk valamit?

M: Igenis tanultam valamit. Megtanultam, hogy van rosszabb dolog annál, ha kizárnak a házból, miközben esik: hallgatni, miközben azon vitáznak, ki volt a legnagyobb szörny matematikus, és hogy minden kocka elmondja, hogy az ikrek születésének esélye 1 a 32-höz, vagy 3,125%. Mikor először hallod még érdekes, de az újdonság varázsa elmúlik, ha minden szörny úgy viselkedik, mintha ő mondaná el először ezt az információt.

P: Tehát nem is volt akkora időpazarlás?

M: Tökmindegy.

Július 29.
P: Mindenki azt gondolja, hogy attól, mert ikrek vagyunk, a nap minden egyes percében ugyanúgy kell viselkednünk. Olyan, mintha azt gondolnák, hogy ugyanazon az agyon osztozunk. Megvan a saját személyiségem, a saját dolgaim, amiket szeretek vagy épp nem, és bár a hajunk színe nem egyforma, néhányan úgy kezelnek minket, mintha felcserélhetőek lennénk. Már arra is gondoltam, hogy megtanulok egy holtnyelvet, csakhogy azt mondhassák, „Oh, nem teljesen egyformák, a fekete hajú beszél Monticore-ul.”

M: Én szeretem a zűrzavart, amit néha az okoz, hogy ikrek vagyunk. Szerintem rettenetesen fantasztikus és kit érdekel, ha pár szörny összekever minket? Mi tudjuk kik vagyunk, és ha nem tudnak különbséget tenni, az az ő gondjuk. Holtnyelvet tanulni jól hangzik, de miért pont Manticore? Ők a valaha volt legházsártosabb szörnyek.

P: Nem érted a lényeget. Nem az számít melyik nyelv, hanem… mindegy.

M: Talán nem gondolkodunk ugyanúgy, de egy ikertestvérnél senki sem tudja jobban, hogy „működik” egy iker.

P: Igaz!

Augusztus 10.
M: Ma elmentünk a plázába és valaki megkérdezte, hogy vérfarkasok vagyunk-e! Azt mondtam, „Egy barlangban laktál eddig, vagy mi?” Később kiderült, hogy tényleg egy barlangban lakott, de ez nem mentség egy ekkora hibára. Nagyon sokszor megesik, de nem tudom miért.

P: Én sem! Különböző alakúak a füleink, a karmaink visszahúzhatóak, van farkunk, nem érzünk kényszert szükségtelen futásra, sokkal elegánsabb étkezési szokásokkal rendelkezünk és tisztább a megjelenésünk. A vérmacskák sokkal régebb óta vannak jelen a világban, mint a vérfarkasok, nagyjából az ősi Egyiptom és India óta! Sokkal kíváncsibbak vagyunk a körülöttünk lévő világra – technikailag mi találtuk fel a Karmok Törvényét és Hatását.

M: A vérfarkasok annyira… gyakoriak… a vérmacskák sokkal ritkábbak és misztikusabbak. Szörnyen titokzatosak vagyunk, nemde?

P: Szörnyen.

Augusztus 14.
P: Nem érzel huzatot? Én igen – vagyis nem huzat, ez szellő olyan helyen, ahol nincs szőr. Nővérkém, azt fogod mondani, hogy neked is hiányzik valamennyi a bundádból, de ez csak pár szál. Le kellett borotválnom a BŐRÖMIG! Nem bírom felfogni, hogy azt gondoltad, Vércse lovának, Rémálomnak a fehérre festése jó ötlet.

M: Nem jó ötlet volt, hanem remek ötlet – és nem az ötlettel volt a gond, hanem a kivitelezésével. Olykor nem minden terv alakul úgy, ahogy szeretnénk, és hányszor kell még elmondanom, hogy „Sajnálom?”

P: Majd gondolkozom a bocsánatkéréseden és közlöm a varázs számodat. Mondtam, hogy az a szörnyeteg egy ijedős kiscica és az istállóban ólálkodás megijeszti majd. Oh, és mit mondtam még Rémálomról, mit csinál, amikor megijed? TÜZET FÚJ! Szerencsétlenségemre épp egy vödörnyi fehér festéket tartottál előttem, ami szépen beterített, míg te… mindent helyre tettél. Sajnos a végére úgy néztem ki, mint egy sült mályvacukor és a bundám nagy részét le kellett borotválnom, mert a festék nem jött ki. Csodásan nézek ki… ja nem.

M: A bundád pár napon belül visszanő, és egy szörny se fog tudni az esetről, hacsak fel nem bukkannak jövő héten, amikor Rémálom istállóját takarítjuk. Legalább hagyja, hogy ledolgozzuk ahelyett, hogy elmondja Anyunak és Apunak. Sajnálom. Nagyon-nagyon sajnálom.

P: Még csak nem is közelítesz a számhoz.

Augusztus 25.
M: Vettünk Toralei kardfogú tigrisének, Sweet Fangs-nek egy kis ajándékot és oda is adtuk neki. A kisállat boltban eszünkbe jutott mennyire hiányzik a kanárink. Minden reggel ő keltett minket – de el kellett ajándékoznunk, mert valaki… allergiás lett. Nem hibáztatom, de el kell ismernünk kicsit furcsa, hogy egy vérmacskának madár allergiája van.

P: Tudom, hogy engem hibáztatsz, amiért meg kellett szabadulnunk tőle. Nekem is nehéz volt, én is nagyon szerettem őt, de próbáld ki milyen viszkető farokkal, könnyes szemekkel és hurutos köhögéssel ébredni minden reggel. Elég nyomorult érzés.

M: Mindig a kanárit hibáztattad a köhögésedért, de az igazi oka az volt, hogy nem vetted be a szőrcsomó elleni gyógyszert, ahogy Anyu mondta. Nagyon érzékeny erre a témára, úgyhogy próbálom nem felhozni.

P: Én nem vagyok érzékeny, de ha folyton felemlegeted, egyszer pofára fogsz esni és el fogod szólni magad nyilvánosan, ami nagyon megalázó lesz. Sok vérmacskának vannak szőrcsomói. És csak mert neked meg Toralei-nak sosem volt úgy néztek rám, mintha második farkat növesztenék. Egyébként is kiscicák voltunk, mikor ez történt. Nem is érdekelne, ha nem lenne fénykép rólam a „szégyen dobozában”, ami Anyu szerint annyira aranyos, hogy nem engedi kidobni. Örökké kísérteni fog.

Augusztus 27.
P: Totálisan megvicceltük Ghoulia Yelps-et… Oké, talán nem totálisan, de totális lett volna, ha egy idegesítő kis vízköpő nem avatkozik közbe és folyatja ki a tejet. Részünkről tökéletes és okos terv volt.

M: Észrevettük – mivel mindent észreveszünk – hogy miss-mindent-tudok minden nap ugyanakkor gurul el a robogójával ugyanazon az utcán. Ez az utca vezet a könyvtárhoz – annyira kiszámítható. Csak annyit kellett tennünk, hogy kiteszünk egy elkerülő táblát és a szerelő felé vezető útra tereljük, ami tele van vizes pocsolyákkal a tegnap esti viharnak hála.

P: Egy háztetőről figyeltük egy kamerával, majd amikor a táblához ért megállt, és elgondolkodott. Össze volt zavarodva, de mindig betartja a szabályokat, mert egy kis talpnyaló. Épp le akart fordulni az útra egy kis „mosásra”, amikor az a vízköpő és griffmadara leszálltak egy másik tetőről – a könyvtáréról – és Ghoulia előtt landoltak.

M: Nem hallottuk mit mond, de a táblára célzott és, hogy hol bujkálunk. Természetesen lebuktunk, de elmenekültünk – nagyjából elmenekültünk. Ez a vízköpő, aki nem árulta el a nevét elállta az utunkat az utca végén – nem szép dolog. Rettenetes francia akcentusa volt és azt mondta, „Ez nagyon gonosz dolog volt”. Tökéletes alkalom volt, hogy gyakoroljuk Toralei harmadik szabályát a sikeres csínyekhez – a higgadtságot.

P: Megmondtuk, hogy fogalmunk sincs, miről beszél, de folytatta – megvan felvételen. „Ghoulia mindenkivel nagyon rendes, ti pedig gonoszak vagytok és minden más vízköpőnek el fogom mondani, hogy figyeljenek titeket, hogy ne csináljatok megint ilyet!” A vállán lévő griffmadár ugyanolyan heves volt, mint a gazdája.

M: Mondtam neki, hogyha nem tudja kordában tartani a saját állatát, akkor pórázon lenne a helye. Az olyan szörnyeket is fel kéne vennem az idegesítő állatok listámra, akik nem értik a viccet. És az a griff megy is a listára.

Augusztus 31.
M: Toralei-jel kellett volna találkoznunk az esti meteoreső alkalmából, de valaki miatt késnünk kellett.

P: Mondtam, hogy menj előre és majd utolérlek, mert elfelejtettem a kamerámat és vissza kellett érte mennem. Amit még szerencse, hogy megtettem, mert rettenetesen jó képeket lőttem a hullócsillagokról.

M: Habár semmilyen csínyt nem terveltünk ki, mindhárman a kávézóban lógtunk, zenét hallgattunk és valami olyasmit néztünk, ami minden tűzijátéknál jobb.

P: Sokkal, de sokkal jobb, nővérem.