"A felhatalmazásom hiányában nem lenne tisztességes dolog beleolvasni a naplómba."
Haunted - Student Spirits / Szellemlánc - Szellemdiákok

Április 30.
Éjjel megint azt álmodtam, hogy úgy nyargalászom, akár egy testbe szilárdult lélek. Egyedülállóan felszabadító érzés kerített hatalmába, amikor minden egyes lépésnél éreztem a fűszálakat és a szilárd talajt a talpam alatt. A felhők elérhetetlen magasságban araszoltak, az akadályokat pedig meg kellett kerülnöm, mert a szokásos módon nem tudtam volna átjutni rajtuk. Utána az álom megváltozott, egy nagy szobában álltam sok más szilárd testtel, és volt zene, tánc, gyönyörű ruhák, majd hirtelen felébredtem. Valószínűleg alva repültem, mivel a házunk felett lebegtem. Visszaszálltam a szobámba és megpróbáltam visszaaludni, abban a reményben, hogy én is csatlakozhatok az álmomban lévő buli társaságához, de nem sikerült. Egyszerűen csak lebegtem, bámultam a plafont, próbáltam visszaemlékezni minden egyes apró részletre. Imádtam azt az érzést, hogy én vagyok a parti középpontja, ahelyett, hogy csendesen figyelném a terem széléről az eseményeket. Gondolom erősebben koncentráltam a kelleténél, hogy újra csatlakozhassak az álomvilágba, mivel valami váratlan és rendkívüli dolog történt. Egy aprócska nyílás keletkezett a fejem felett - nem a tetőn - a levegőben. Idegen világból származó fény áradt a szobámba, mintha csak lék keletkezett volna a valóságon. Átjárót nyitottam volna az álmok birodalmába? Csaknem elállt a lélegzetem a jelenség láttán, de amint a figyelmem alábbhagyott, a fura képződmény is szertefoszlott.

Május 1.
Ma, amikor a falakon áthatolva igyekeztem nem megszegni Principal Revenant (Hazajáró igazgatónő) egyetlen szabályát sem, egy hang szólalt meg a fejem felett - "Hé, Kiyomi, mi az oka szokatlan kékségednek?" Egyik ujján szellemfestékkel teli szórófejes palackot egyensúlyozva Porter lebegett a hátán. Nem tudom, hogy Porter mikor humorizál vagy viselkedik komolyan, de tekintetemet a kezemre vetve láttam, hogy reszketeg alakom valóban bús kék árnyalatban gomolyog; habár gyorsan lilás nüanszok is megjelentek rajtam, mivel zavaromban skarlátvörös szín járta át a testem. Porter leereszkedett és oda lebegett mellém. "Egy ideje megmaradtál az égszínkék tónusnál - mi a helyzet?" Hogyan mondhattam volna el neki, hogy egy álom nyomasztja a lelkem? Végül is azt válaszoltam inkább, mennyire meglepett, hogy egyáltalán észrevett engem. Ezen csak nevetett, és így válaszolt: "Én művész vagyok, te pedig egy olyan színes egyéniség, hogy nem lehet téged nem észrevenni!" Valószínűleg ismét elpirultam, de Porter úgy tett, mintha nem vett volna észre semmit. Inkább fogta magát, és szakállt festett Principal Revenant portréjára. Megkérdeztem, hogy nem-e fél attól, hogy bajba kerül emiatt. "Eltűnik, mielőtt észrevenné - bár tuti tetszene neki." Nem tudom miért éreztem azt, hogy bízhatok benne ebben a pillanatban - de úgy tettem - szóval megkérdeztem, hogy nem-e akart valaha más lenni, mint ami. Azt hittem ki fog nevetni, de komoly arccal így felelt: "Néha azt gondolom, az élet könnyebb lenne, ha csak sima szellem lennék, vagy olyasmi. Viszont ha csak egy hétköznapi kísértet volnék, nem tudnám ezt megcsinálni." Aztán Porter felemelkedett a mennyezetig, és festékes vödörrel mindkét kezében írni kezdett a falra:

A csendes jelenlétű
Kiyomi Haunterly szellem
Szépséges színei megszólalnak

Ez volt a legszebb dolog, amit valaha egy szellem tett értem, csak ott álltam és néztem fel, amíg a szellem festék el nem párolgott. Hallottam, ahogy Porter nevetve eltűnik a falon keresztül. "Nagyon bájos az elpirult árnyalatod." Hát, legalább nem maradt olyan sok kék színem, ami lilára válthatott volna ezek után.

Május 3.
Ma éjjel megint sikerült nyitnom egy átjárót. Egy kicsit hosszabb ideig tudtam nyitva tartani, de most az átszűrődő fények helyett nevetés hangját véltem felfedezni. Nem olyasfajta nevetését, amikor gúnyosan vihorászik valaki más szerencsétlenségén, hanem őszinte barátok közöttit. Meg akartam nézni, hogy kiből árad ez a boldog hang. Sajnos azonban a kaiju-m felébredt, és vonyított, mint akinek sürgősen ki kell mennie, szóval a koncentrációmnak vége szakadt és a portál újra bezárult. Többet meg kell tudnom erről a képességről, de nem merem elmondani, ill. megkérdezni egyik szellemtől sem. Holnap elmegyek a könyvtárba, hogy utána járjak annak amit tudnom kell, már ha van valami amit tudni lehet erről.

Május 4.
Te jóságos szellem! Kimásoltam ezt az oldalt a portálok szakkönyvéből a könyvtárban:

Három módja létezik annak, hogy utazhassunk a szellemvilág és a szilárd anyagúak univerzuma között.

Az első - és gyakorlatiasságában az egyetlen mód - egy kaszás hajó fedélzetén utazva, elérhető a legtöbb szellem számára egy biztonságos átjáró, ami bizonyos helyeken összeköti a két különböző világot. Ez a legmegbízhatóbb módszer, de a végső helyfoglalást legalább az út előtt egy nappal meg kell tenni, a potya szellemeket minden esetben letessékelik a lélekvesztőről.

A második mód szintén a kaszásokhoz köthető, mivel kaszájuknak meg van az a hatalma, hogy képesek elvágni a láthatatlan korlátot, ami a két világot különválasztja egymástól. A kaszások azonban nem utaznak a külvilágba az utasaikkal.

A harmadik és egyben utolsó, az a látszólag páratlan hatalom, ami a rossz hírű "Red Lady"-hez köthető. Bár soha nem fejtette ki, hogyan működik az ereje, azt feltételezzük, hogy olyan képességgel rendelkezik, miként kaput tud nyitni a testbe szilárdultak világának bármely pontjára, csupán az akaratával. Ez az elmélet viszont nem bizonyított, mivel akármikor megkérdezték arról, hogyan is csinálta, a Red Lady így felelt: "Van olyan szellem, aki ezt ne akarná tudni?"

Semmiféle álomvilágra nem nyitottam én kaput - csupán a Nem-Kísértetek világára! Most mitévő legyek? Én leszek a következő Red Lady?

Május 6.
Kíváncsiskodásom nem tartott soká, hogy félre söpörjem a kísértéssel kapcsolatos aggodalmaimat, miszerint én leszek a következő Red Lady. Nem Ő vagyok, én Én vagyok. Tehát most, sok órányi gyakorlás után, meg tudok nyitni egy akkora portált amin átláthatok és nyitva is tudom tartani addig, míg meg nem zavarnak. Már kifigyeltem egy csapat szörnycsajt, akik eléggé közeli kapcsolatban állnak egymással, és akiknek fontos szerepet játszik az életükben a barátság. Teljesen elbűvölt egy vámpír lány - Draculaurának hívják. Szerintem a divatérzéke...rettentően édes...és a szófordulatai furcsák a füleimnek, egyszerűen... szórakoztatnak a szavai. Apróságokat már át is vettem tőle a hétköznapi nyelvezetembe, amitől számos osztálytársam nyíltan, hangosan fel szokott nevetni. Ezek a kifejezések idegenek voltak a számomra, és azt hisztem a többieknek is, mivel azóta megbélyegeztek: "Kiyomi, soha nem gondoltuk, hogy ilyen vicces vagy - honnan szeded ezeket a humoros dolgokat?" Egyszerűen azt feleltem nekik, hogy jó tanárom van, és hagytam őket azon elmélkedni, ki is lehet az.

Május 8.
Ma ismét nyitottam egy átjárót, és amit - vagy inkább akit - megláttam, rögtön előídézett nálam egy "szellem ütést". Így történt: Draculaura épp az új pár cipőit mutogatta. Teljesen lenyűgözött a stílusa, szóval semmi és senki másra nem tudtam figyelni körülöttem. Egészen addig, amíg azt nem mondta: "Spectra! Nézd meg az új szerzeményemet. Nem halálian csinosak?" Spectra Vondergeist! Legjobb barátnők voltunk, amíg itt nem hagyta a szellemvilágot a testbe szilárdultakéért. Gyorsan bezártam a portált, remélve, hogy nem vett észre. Talán önző vagyok, de nem szeretném, hogy bármelyik szörny vagy szellem értesüljön a képességemről. Ez az én titkom, legalábbis egyelőre.

Május 10.
Sok bátorság kellett ahhoz, hogy kísértsem az én "barátnőmet", Draculaurát. Már egy ideje használom a kifejezéseit, és most azt hiszem a stílusát is szeretném lemásolni. Ezért utaztam ma a Hy Brasil fantom-szigetre, hogy vásároljak az ottani divatos boltok kínálatából, amelyek...lebilincselőek. A családom barátja a szellem hajó kapitánya, és miután a rokonságomat ő szokta szállítani, megkérdeztem, hogy én is csatlakozhatnék-e az úton. A sziget félelmetesen forgalmas volt már érkezésünk pillanatában is, és a bőröm narancssárga lett a várakozástól. Megígértem, hogy naplementéig visszatérek a jachtra a többiekhez, majd belevetettem magam a tömegbe. Az első dolgom az volt, hogy egyenesen oda repüljek, ahol a divat árusok a jobbnál-jobb termékeiket kínálják eladásra. Többféle színű szövet volt ott, mint amennyit én ki tudok mutatni az érzéseimmel. Olyan "érzéketlennek" éreztem magam, mint még soha, és most először életemben az "ismeretlenség" nem tett szégyellőssé. Vakmerőségre késztetett. Még alkudtam is az árakból néhány eladóval. Mielőtt azonban vettem volna valamit, a próbafülkében kísértettem Draculaurát és a szörnybarátnőit, hogy összehangoljam az általuk viselt divatos ruhákkal az adott darabot. Csak egy szellemet láttam a környéken az ismerőseim közül, River Styxx-et a zsúfolt tér másik felén, szóval gyorsan el kellett tűnnöm az árgus szemek elől, mielőtt újra észrevenne. Kedvelem Rivert, mindig nagyon kedves velem, viszont ezt a napot magamnak akarom. Talán ez önző volt a részemről, de abban a pillanatban így éreztem. A nap túl hamar véget ért, és mielőtt észbe kaptam volna, már kis is hajóztunk a kikötőből. A Hy Brasil felé vezető úton a kabinomban maradtam, viszont visszafelé a fedélzeten álltam, a szél simogatta a hajam és tudtam, hogy valami merészséget fogok véghez vinni az életemben. Alig várom, hogy elkezdhessem.

Forrás: saját fordítás / monsterhighfansite © 2016