"Azonnal megbotlom, ha beleolvasol a naplómba."
Freaky Fusion - Freaky Fusions / Őrült Kombináció - Fúziós babák

6/14
Minden bizonnyal én vagyok a legügyetlenebb zombicorn az egész szörnyvilágon. Az is igaz, hogy én vagyok az egyetlen ZombiCorn, vagy legalábbis az egyetlen, akit ismerek. Apa azt mondta, ha tudta volna, hogy ilyen ügyetlen leszek, inkább "Kétballábnak" nevezett volna. Óriási! Szerencsére azért a szarvamnak köszönhetően van egy beépített elsősegély-dobozom. Ez irtózatosan jól jön, amikor a dudorkáimat, kék foltjaimat vagy karcolásaimat kell lekezelni. Bár a lelki sérüléseknél mit sem segít. Talán azért is szeretnék pszichológus lenni. Segíthetnék a többi szörnynek, hogy lelkileg jobban érezzék magukat. Elég tapasztalattal rendelkezem már, hogy tudjam, milyen nehéz az egy szörnynek, ha nincs senkije, akivel megoszthatja, amin épp keresztülmegy. Tudom, hogy ez annál összetettebb dolog, de az ember sokkal hamarabb érzi magát magányosnak, ha úgy érzi, nem hallgatják meg.

6/17
Kitöltöttem a jelentkezési kérelmemet a Monster High-ba, és meglepődtem, mert volt benne egy olyan rész, amiben a családi örökségről kellett írni. Először hezitáltam, de amikor beszéltem Anyuval és Apuval, azt mondták, "csak meséld el a történetet". Persze mindkettőjüknek megvan a saját verziója. Apa azt mondta, hogy az ő változatát jegyezzem le, ami miatt Anya forgatni kezdte a szemeit. Apa jelentős művész volt az egyetemen, és az egyik órai feladata az volt, hogy vázoljon illusztrációkat a vadon élőkről. Azt mondja, nagyon óvatosan settenkedett az erdő lényei felé és órákig rajzolt úgy, hogy bárki észrevette volna. Anya állítása szerint ő mindig tudta, amikor Apu közeledett, mert hallotta, ahogy megbotlik és átgázol az erdő gallyaiban és ágaiban. Az egyetlen oka annak, hogy Apu "észrevétlenül" rajzolhatott, hogy ő minden erdei teremtménnyel közölte, miként érzi Apu tiszta szívét és kedvességét, szóval nyugodtan figyelmükön kívül hagyhatják. Apu azt mondja, mindig érezte, hogy "figyelték" amikor ott járt,  ezért próbált "beszélgetést" kezdeményezni a figyelőjével. Ezek mind egyoldalúak, de Anya szerint Apa az életéről mesélt, a reményeiről és félelmeiről, ami vicces volt. Anya várni kezdte Apa eljöveteleit, és azon elmélkedett, hogy leleplezze-e magát, így Apa láthatná őt, de mindig lebeszélte magát az ötletről. Aztán egy napon, amikor Apu leült rajzolni, így szólt: "A tanfolyamom véget ér, és többet nem jövök vissza. Köszönöm a társaságod az elmúlt időszakra vonatkozóan, tessék, rajzoltam neked valamit." Az Apu kezében szorongatott vázlaton egy egyszarvú szerepelt. Idővel, anélkül, hogy észrevették volna, Anya félénksége oldódott Apa kedvessége és kitűnő humora által; olyannyira, hogy minden alkalommal, amikor meglátogatta, annál kevésbé bújt el. Apa soha nem vallotta be, hogy látta őt, mert attól félt, hogy elfutna, és nem jönne vissza többé. Szóval Anya, aki az akaratából képes átalakulni két lábon járó lénnyé, kisétált a takarásból és odaült Apu mellé. Azóta együtt vannak.

6/21
Kaptam ma egy üzenetet Sirenától, hogy lenne-e kedvem találkozni vele a Coffin Beanben, beszélni valamiről. Szerintem szándékosan ködösített, mivel rengeteg „valami” kering a fejében, és soha nem tudja, melyikről akar társalogni, amíg a szó szoros értelmében nem lebeg előtted. Nem mintha ez zavarna, ő ilyen. Továbbá, ha elkalandoznak a gondolatai, ami megesik, nem akadsz horgon, a különleges problémáján vesződve, amivel rendelkezik. Amíg vártam rá, egy csapat középiskolás szörnycsaj lépett be az ajtón. Nevetgéltek és bolondoztak, ami miatt felnéztem az általam olvasott könyvből, és összeakadt a tekintetünk a leggyönyörűbb lánnyal, akit valaha láttam. Fekete-fehér csíkos volt a haja, lófarokba kötve - imádom ezt a fazont - , halvány mentazöld volt a bőre és összetartozó csavarok álltak ki a nyakából. A szemeire figyeltem fel a leginkább, mivel az egyik zöld, a másik kék színben pompázott, és rémesen elektronikusak voltak. Azt hiszem, mindketten tudatában voltunk annak, hogy ugyanabban a pillanatban kerültünk egymás látószögébe, gyorsan félre is néztünk. Egy múmia és egy vérfarkas lánnyal volt, de nem sokra emlékszem belőlük. Olyan volt az egész, mint egy videoklip, ahol minden lelassul és elhalványul a háttérben, kivéve a sztárt. Nem tudtam eldönteni, hogy bemutatkozzam-e vagy elszaladjak és elbújjak. Úgy gondoltam, megvárom, amíg leül, de elvitelre kérte a rendelését. Akkor elöntött a pánik, úgy éreztem, ha nem megyek utána és kérem el a számát, soha többé nem fogom látni. Csakhogy nem követtem, egyszerűen ültem ott mint egy vízköpő és hagytam elmenni. De ahogy elindult, megfordult és visszanézett, mintha valamit elfelejtett volna, a tekintetünk újra találkozott, és vagy csak képzelődtem, vagy a fények játéka volt, de úgy látszott, hogy egy parányi szikra hagyta el a nyaki csavarjait. Aztán elment, és kihagytam az alkalmat. Még csak azt sem tudom, a környéken él-e. Talán csak látogatóban van errefelé egy másik országból, vagy ha itt lakik, tuti egy olyan szörnnyel jár, aki a a focicsapat kapitánya vagy ilyesmi. Mégis miért lenne ez másként egy ilyen lánnyal? Nem tudom a választ az ilyen kérdésre, és talán nem is fogom soha, de ha megint látom, ígérem, hogy utána járok a dolognak. Ami Sirenát illeti, ő is megjelent, de bármi is volt az a "valami" amiről beszélni akart, egy szavára sem emlékszem.

7/10
Tegnap este Aveával és Bonitával moziban voltam. Tulajdonképpen Sirena is szeretett volna velünk jönni, de csak az előadás után jelent meg a büfében. Igazából nem fentem rá a fogam, hogy megnézzem a filmet, de reménykedtem benne, hogy összefutok azzal a szörnylánnyal a szörnykávézóból. Mindhiába. Rögtön haza is akartam menni a film után, és nem a büfébe, de a többiek mindenáron a Monster High-ról akartak beszélni. Nem akarják elhinni, hogy felvesznek minket. Én viszont holt biztos vagyok benne. Talán ez kissé naiv dolog tőlem. De határozottan úgy érzem, hogy megérdemeljük.

7/12
Felhívtam ma a Monster High-t, hogy tudnék-e találkozni Headless Headmistress Bloodgooddal. Volt egy bemagolt szövegem a titkárnője számára és a naptári időpontokat illetően. Azonban az egész beszédemet el kellett törölnöm, mivel konkrétan az igazgatónő vette fel a telefont. Bepánikoltam és azt mondtam: "A nevem Neighthan "Időpont", és szeretnék egy "Rot-ot", hogy beszélhessek Önnel...őőő..." Síri csend volt a vonal másik végén, aztán hallottam egy köhögést vagy nevetést, majd érkezett a válasz: "Mr. Rot, a délutánom szabad, szóval miért nem jön hozzám háromra?" Odaértem kettőre az iskola elé és fel-alá járkáltam 20 percig, amikor meghallottam, hogy valaki engem szólít: "Mr. Rot, jöjjön be, mielőtt egy komplett vizesárkot elkoptat az iskola előtti gyepen." Felnéztem Headless Headmistress Bloodgoodra, aki az iskolai lépcsősor tetején állt. Kettesével szedtem a lépcsőket, és természetesen megbotlottam, aztán elestem és felsértettem a karomat a csuklómtól a könyökömig. HHB felajánlotta, hogy a nővéri szobában beszélgessünk, de bevetettem a szarvamat és meggyógyítottam a sebemet. Ha meg is volt lepődve, egyáltalán nem mutatta ki. Beültünk az irodájába, és többnyire én beszéltem, ő inkább csak hallgatott. Először elmondtam neki, hogy magamtól jöttem, és a szörnycsajoknak fogalmuk sincs a szóló akciómról; én csak azt szeretném, hogy Sirena, Avea és Bonita kérelmeit különleges odafigyeléssel bírálják el. Meséltem neki a családi hátterükről, a barátaikról, és, hogy rengetegszer váltottak már iskolát, de nem azért, mert bajkeverők lennének. Azt is mondtam, hogy soha nem kapták meg az esélyt, hogy rendesen járjanak egy iskolába, mert a belsős tanulók mindenhol fontosabbak, mint a külsősök, de én bízom benne, hogy itt más a helyzet. HHB levette a fejét és az asztalára tette. "Kíváncsi vagyok, miért gondolja ezt." - kérdezte. Elgondolkoztam egy pillanatra, majd így feleltem: "Mivel a Monster High erre az elvre épült, nem igaz? Nem számít, hogy kik a szüleid, vagy történetesen milyen szörny vagy. Csak éld az életed." HHB visszatette a fejét a nyakára és hátradőlt a székében. Aztán így szólt: "És ami Önt illeti Mr. Rot? Nem akar a Monster High tanulója lenni?" Mondtam neki, hogy de igen szeretnék, viszont nem akarom egyik barátom helyét sem elvenni. Miután befejeztem a védőbeszédemet, az igazgatónő a homlokát ráncolta és előrehajolt. "Ez nagyon nemes Öntől Mr. Rot, de miért feltételezi, hogy felvennénk?" Biztos nagyon kiült az arcomra a döbbenet, mivel a szemei felcsillantak és elmosolyodott. "Nyugodjon meg, Mr. Rot, csak vicceltem. Ön egy nagyon megfontolt fiatal szörny, és úgy tűnik, őszintén együtt érző a szíve. Ettől függetlenül, nem kéne azon aggodalmaskodnia, hogy elfoglalja-e egy barátja helyét - a Monster Highban annyi szabad hely van, ahány szükséges." Visszaültem a székembe, és megkönnyebbülten sóhajtottam. Egy kicsit beszélgettünk még, aztán amikor kikísért, megláttam egy fényképet a suli Fear Squad csapatáról. Egy piramist formáltak, és a tetején az a lány helyezkedett el, akit a Coffin Beanben láttam. A szívem majd kiugrott a helyéről, és megkérdeztem: "Ki ez a lány?" HHB elmondta a nevét, Frankie Stein-nek hívják. "Egy nap találkoztok." - mondta. "Azt hiszem, sok közös van bennetek." Kedves tőle, hogy ezt mondta, de mi közös lehetne bennünk egy ilyen tökéletességgel?

7/30
A mai napon levelet kaptam a Monster High-tól. Bonita, Sirena és Avea már megkapták a sajátjukat, azért hívtak fel, hogy pokoli jóhírekkel szolgáljanak. Felbontottam a levelet, és csak odáig jutottam, hogy "Szörnyen nagy örömünkre szolgál..." Bejutottunk! Sikerült... Megcsináltuk.

Forrás: Monster High magazin + saját fordítás / monsterhighfansite © 2016