"Remélem, a naplómtól nem fogsz a magasba szökkenni!"
Freaky Fusion - Hybrids / Őrült Kombináció - Hybridek

06_14
Reggel galoppoztam egyet a part mentén, remélve, hogy a homok kellemes érzés lesz a patáimnak. Egy kellemes galoppozás mindig kiszellőzteti a fejemet. Hátszeles nap volt. A lágy szellő belekapott a szárnyamba és csak könnyebbé tette az utat. Majdnem olyan volt, mintha repülnék. Elsuhantam egy lány és egy fiú mellett, mindketten annyi idősek lehettek, mint én. A lány szörfözni tanította a barátját, viszont nem tűnt valami magabiztosnak.

Nem álltam meg nézelődni, mivel megérkezett a második széllöketem, így tovább élveztem a száguldást. Láttam Sirenát, ahogy előtör a vízből, majd bukik is vissza a hullámok közé. Nem vett észre engem, így miatta sem álltam félre. Nem is biztos, hogy még egyszer felbukkant volna. Nagyon szeretem Sirenát, de sosem tudom megfejteni, mire készül legközelebb. Hajlamos a saját örvényén sodródni, és ha keresztezi azt, amin épp rajta vagy, az igazi élvezet. Bár, akármilyen könnyelmű, Sirena az oka, hogy Neighthan, Bonita és én barátokká váltunk. Középiskolások voltunk mindannyian, de egyikünk sem ismerte a másikat igazán. A szekrényemnél álltam valamelyik nap, amikor egy vámpír gyerek megkérdezte, hogy elmennék-e az öccse szülinapjára, hogy a gyerekek repülő pónin lovagolhassanak. Ki tudtam volna rúgni a gyereket az ablakon, mikor Bonita és Neighthan sétáltak arra. Megálltak és békét akartak teremteni köztünk, de a vámpír fiú hívta a haverjait és üldözőbe vettek minket a folyosón. Befordultunk az egyik sarkon és ott volt Sirena. „Kövessetek, ha kedves az életetek.”, mondta, miközben benyomta az egyik téglát a falon, ami kinyitott egy titkos átjárót. Mind befutottunk és az ajtó becsukódott utánunk. Bonita megkérdezte, „Hogyan találtad ezt a helyet?” Sirena vállat vont. „Néha az vezet az igazi célodhoz, ha nem arra figyelsz, ahová tényleg menni akarsz.” Egyikünk sem értette, mit is akart mondani ezzel, de azóta legjobb barátok vagyunk, és nem számít, mennyi sulit jártunk végig, tudjuk, hogy mindig számíthatunk a másikra.

06_20
Minden szörny ismeri a Monster High-t, de nem mindenki akar oda járni. Ennek több oka is van. Azt hallottam, hogy az iskola nem elég öreg ahhoz, hogy hagyományai legyenek, így gyorsan elillanó hóbortok vannak, amiket hamar lecserélnek valami más, szuper rémes gimis ötletre. Azt is hallottam, hogy az igazgatónő annyira belemegy a részletekbe és precíziót követel, hogy az iskola dolgozói szerint nehéz új diákokat toborozni. Nem igazán tudom, mit is gondoljak, rengeteg szenvedélyes diák van, akik szerint ez a valaha volt legjobb suli. Anyu és Apu nagyon reménykednek, hogy elfogadják a jelentkezésemet, hogy ott kezdhessek ősszel. Vannak kétségeim a bekerüléssel kapcsolatban, de azért kitöltöm a jelentkezést. A jelentkezési lapon van egy rubrika, ahová a származásod rövid történetét kell leírni. Csak odaírtam, hogy Apa - Kentaur, Anya - Hárpia, és ennyiben hagytam, de büszke vagyok a szüleimre. Apa tudós, aki gyógyszerek és egyéb készítmények előállítására hivatott. Anya légi felderítő (volt). Most Apu asszisztenseként dolgozik. Apu minden sikert neki tulajdonít. Egy dzsungel felderítésen találkoztak, mindketten Dr. Boolittle-lel dolgoztak. Bár nem hiszem, hogy először nagyon szerették egymást.  Úgy látszik, Apunak van egy olyan jó szokása, hogy eltéved a dzsungelben, és mindig Anyut küldték utána. Apu állítja, hogy sosem tévedt el, csak látni akarta, mi van a következő domb mögött, még ha az 20 mérföldre is van. Egy nap hatalmas szélvihar tombolt és Apu nem tért vissza az állomásra, így Anyu kirepült megint, hogy megkeresse. Már épp a nyomára akadt, amikor egy erős széllökés nekicsapta egy fának. Apu talált rá, a szárnyai és az egyik bokája annyira kificamodtak, hogy nem tudott járni és repülni se. Apa nagyon rosszul érezte magát, hogy miatta történt a baleset, felvette Anyut a hátára és átvitte a dzsungelen. Anyu azt mondta, ez a cselekedet olvasztotta ki szívét a mellkasából. Az úton az is kiderült, mennyi közös van bennük és mire kiértek a dzsungelből Apu úgy érezte, megtalálta a legjobb barátját. Most Anya azt mondja, Apa tartja neki a talajt a lába alatt, míg Apu szerint Anyu meglebegteti a szívét. Ők a legjobb szülők, és miattuk vagyok büszke arra, aki és ami vagyok.

07_2
Szememre vetették, hogy olyan makacs vagyok, akár egy négylábú normi, akinek a nevére most épp nem emlékszem. Nem tudom, a családom melyik felétől örököltem ezt a makacsságot, de anyában és apában is van belőle egy kicsi. Néha jó dolog, ha egy lényeges vonást örököl az ember a szüleitől, például ha odakint futkosok, és az agyam már "MEGÁLLJ"-t parancsol, én tudom, hogy a testem még nyugodtan futhat tovább. Néha viszont rossz, ha például nem vagyok hajlandó engedni még azután sem, hogy megsértettek. Az egyik legsértőbb dolog, amit valaki egy kentaurnak mondhat az, hogy "lovagolhatok rajtad?". Kentauron nem szokás lovagolni! A legtöbb szörny tisztában is van ezzel, de mivel még szárnyaim is vannak, azt hiszik, hogy ez rám nem igaz. Tudom, jobb lenne, ha leperegne rólam mindez, de úgyis akad mindig egy-két gyenge pont, amit a tréfamesterek megtalálnak. Ezért is vagyok a többi szörnnyel szemben annyira bizalmatlan. Igen-igen, tudom, hogy nem lehet minden szörnyet egy kalap alá venni csak azért, mert páran közülük nem tudnak viselkedni. De tényleg eljutottam már egy olyan pontra, ahol minden új szörnynek, akivel csak találkozom, először be kell bizonyítanom, hogy rászolgál a bizalmamra. Anya szerint a méltóságomat egyetlen szörny sem veheti el. Azzal viszont könnyen elveszíthetem, ahogyan azokra reagálok, akik el akarják tőlem venni. A mamámból csak úgy árad a méltóság, én viszont mindig is egész parányinak éreztem magam.

07_10
Neighthan, Bonita és én ma este moziban voltunk. Sirenát is megkérdeztük, nem akar-e velünk jönni, de azt mondta, meg kell néznie, hova viszi a sodrás. Tudjátok, ő olyan konzekvensen inkonzekvens. A film, amit megnéztük, az utolsó volt, amit Veronica von Vamp készített, mielőtt Elissabatként visszatért a normális, evilági életébe és a vámpírok királynéja lett. Természetesen bármikor újra forgathat filmet. Különben mi értelme lenne királynőnek lenni, ha az ember nem teheti azt, amit akar? Káprázatosan szép esténk volt, és tetszett a mozi. Van ott állóhelyes rész is, kifejezetten azoknak a szörnyeknek, akik nem férnek bele a normál moziszékekbe! Utána még elmentünk egy kis éjféli falatozásra, bár minden más szörnynek is ez lehetett az ötlete, hisz várnunk kellett az asztalunkra. Amíg vártunk, hallottuk, hogy két szörny mögöttünk a Monster High-ról beszél. Cserediákok voltak, az egyik talán Skóciából, a másik pedig Monster Picchu-ból. Nagyjából csak Neighthan-höz beszéltek, ami rendben van, mert nagyon barátságos, és a lányok helyesnek tartották. Én mondjuk, ezt nem látom benne, de talán azért, mert nagyon régóta ismerem, olyan, mintha a bátyám lenne. Abban a percben azt kívántam, bárcsak közelebb lettünk volna ahhoz a minotauruszhoz a sor elején. Nagyon megrezegtette a szárnyaimat, de egy cuki küklopsz lánnyal volt, és látszott, hogy odáig vannak egymásért. Végre helyet foglalhattunk, de a pincérnőnk kétszer is rossz rendelést hozott ki. Annyira vicces volt, és annyiszor kért bocsánatot, hogy nem tudtunk rá haragudni. Neighthan azt mondta, hogy tudomása szerint ő Dracula lánya. Én ebben nem vagyok biztos, de ahogy már említettem Neighthan sokkal barátságosabb, mint mi. Sirena pont akkor lebegett be, mikor végeztünk. Azt mondta, körbenézett a katakombákban és találkozott egy Spectra nevű szellemmel. „Teljesen elvesztettem az időérzékemet, aztán visszajött, de nem tudtam, mit is kellett volna csinálnom, így ide jöttem.” mesélte. Megvitattuk az esélyeinket a Monster High-ba való bejutással kapcsolatban. „Be fogunk jutni,” mondta Neighthan, „én nem aggódom.” Bonita viszont ideges volt, és elkezdte majszolni a pulcsija egyik ujját. Én nem is a bejutás miatt aggódom, hanem a beilleszkedésen. Mi van, ha ez is ugyanolyan suli, mint amikben eddig voltunk? Belefáradtam, hogy én legyek a fura-szörny, és ha nem akarnak minket, akkor elmegyünk a hülye sulijukból. Nem érdekel mennyire jó… lélegezz Avea… lélegezz. Talán ez lesz a legjobb dolog, ami valaha történt… vagy valószínűleg a legrosszabb. Talán. Nagyon szorítok, hogy legalább valami köztes megoldás legyen.

07_30
Lenyargaltam a postaládához ma reggel, hátha megjöttek az új kesztyűim, amiket rendeltem. Palomino színű, borostyán anyagból és pont tökéletes méretben. Na, de mit találtam helyette? Egy levelet a Monster High címerével és egy viaszpecséttel, amiben a HHB betűk voltak. Ez kicsit felrázott, hisz biztosan elutasító levél az. Úgyhogy fel is készültem egy újabb évnyi iskolakeresésre. Odaadtam a levelet Anyunak és visszaügettem a szobámba. Egy perc múlva hallottam, ahogy sír. „Bizony”, gondoltam. Elutasítás. Nem mintha nem érdekelnének Anya érzései, de mivel tudtam, hogy ez lesz, nem hatott meg a még egy évnyi keresés gondolta. Visszamentem Anyuhoz és megöleltem. „Semmi baj, Anya, jövőre megint megpróbáljuk.” Nem mondott semmit, csak mosolygott a könnyei közül, és átadta a levelet.

Miss Avea Trotter

Kedves Avea,

Örömmel tudatjuk Önnel, hogy a Monster High-ba való felvételi jelentkezését elfogadtuk a következő tanévre. Reméljük, akkora izgalommal várja, hogy a Monster High diákja legyen, mint amekkora izgatottsággal fogadjuk Önt.

Üdvözlettel,
Vércse Igazgatónő

Nem sokkal utána én is elkezdtem sírni. Nem tudom miért, talán végre ez lesz az a hely, ahol elfogadnak annak, ami és aki vagyok… hát nem lenne haláli érzés?

Forrás: Monster High magazin + Tomi fordítása / monsterhighfansite © 2016