"Ha nem akarsz a karmaim közé kerülni, akkor el a kezekkel a naplómtól!"
Frights, Camera, Action! Hauntlywood / Rémek, Kamera, Felvétel!

Április 2.
Swamp mama mindig azt mondta, a New Goreleans-i folyókon navigálni keményebb, mint a mocsári farönk, de belegondolni, hogy mi vár rám az évben, a felső tízezerre esküszöm, az semmi a középiskolához képest. Mi van a fejlett film tanulmányokkal, az iskolai újsággal, a Fearbook fotózással és azokkal a kis szociális kötelezettségekkel, ami egy hölgyet megillet... a naptáram gyorsabban megtelik, mint a ciszterna hurrikán idején. Azonban nem kell semmitől tartanom, mert megfogalmaztam egy szörny-biztos tervet, hogy sikeressé tegyem az évet:

1. Készíteni egy diák filmet, amiben egyszerűen túlcsordul a szenvedély és az eredetiség.
2. Hatást gyakorolni Mr. Rougarou-ra, a filmes tanáromra, hogy benevezzen vele az éves Bayou Boovie Festre.
3. A zsűritől elismerést kapni az áttörő mozimra.
4. Hauntlywood felfedezettjévé válni és nyugaton dolgozni az irtózatosan tehetséges SoFeara Gorepolával. Mennyei filmes csapatot fogunk alkotni.

A múlt évi tanulói fricskám - "Megbújni a töltéseken" - megrémítette a jelentős neveket, köszönhetően a szakértői szememmel való képi megjelenítésnek, de a forgatókönyv...nos, kicsit hiányos volt be kell vallanom. Vizuálisan mindig a topon vagyok, de az írás nem az erősségem. Ezért fogom most "cinéma scarité" módon megközelíteni a témát, igaz történeteket elmesélve. Csak találnom kell egy olyan témát, ami azt kiáltja "Hauntlywood", és mindennel megvagyok.

Április 10.
Szentséges kudzubab! Bárcsak ne lenne a hajam ilyen szörnyen rakoncátlan! Annyit foglalkoztam már a levegő nedvességtartalmával, hogy alig jutott időm másra. Azoknak a szörnyeknek, akik nem ezen a mocsaras vidéken élnek, fogalmuk sincs róla, milyen szerencsések! Bár itt születtem, az én káprázatosan szép tincseim még mindig nem szoktak hozzá a környezethez. Vagy lefelé csüngenek, mint a főtt tészta, vagy olyan merevek, mint egy aligátor. Újra ki kellene próbálnom az egyik híres iszappakolásomat. Talán az segít. Bár sokkal jobban érzem magam a kamera mögött, mint előtte, egy szörnynek mindig rettentő csinosnak kell lennie.

Április 19.
Anyu - legalábbis szerintem - különös vonzalommal viseltetik a vámpírkirály család tagjai iránt. 20 generációra visszamenőleg fel tudja sorolni a királynők és családtagjainak nevét. Egész könyvespolcnyi írást gyűjtött össze az "eltűnt vámpírkirálynőről": hogy ki lehet ő, hol rejtőzhet, és vajon az igazi királynő kilétének megállapításához jelenleg használt koronaékszer valódi vagy csak értéktelen utánzat. A világ számos pontjáról jelezték, hogy látni vélték. Az egyik szörnylány még könyvet is írt arról, hogy az eltűnt vámpírkirálynő valójában egy középiskolás diák bőrébe bújva éli életét. Na, az én osztályomban több olyan tejfelesszájú díva is jár, akik viselkedés tekintetében akármilyen méltósággal felvennék a versenyt, csak hát származását tekintve egyik sem tud labdába rúgni. Bár engem általában hidegen hagy ez a téma, megvallom, az utóbbi időben érdekes fejleményekre került sor. Főleg, mióta azt suttogják, hogy megtalálták az új vámpírkirálynőt, méghozzá nem is akráhol, hanem...egy középiskolában. Na, hát ebből tényleg jó filmet lehetne csinálni, vagy jó könyvet lehetne írni!

Április 25.
Ma a filmes tanulmányok keretén belül prezentációt kellett tartanunk rémisztő-ipari munkákról. A legtöbb szörnybarátnőm persze arról beszélt, hogy író, rendező vagy filmsztár szeretne lenni; én voltam az egyetlen, aki operatőrként akar érvényesülni a jövőben. Nem mintha ez meglepne. A legtöbb szörny szeretne bejutni a filmforgatásokra, hogy lássák a nevüket a fényárban, de a filmipar rengeteg felelősséggel is jár az elismerés mellett. Az operatőr határozza meg a "kinézetét" a filmnek; ő a rendező szörny-jobb-keze mindenért, amit a felvételen látsz. A fények, a kamera mozgása, a speciális effektek - mindennek tökéletesnek kell lennie, ha nem akarjuk, hogy a közönség elvesszen a jelenetek között. Ha az operatőr jól végzi a dolgát, szinte észrevehetetlen - míg ha rosszul, minden rém látni fogja a hibát! Meggyőző lehettem, mivel az előadásom befejezése után, a hallgatóság fele álláspontot váltott. Mr. Rougarou-t lenyűgöztem (minden a terv szerint halad!), és azt mondta "nagyon érdekli" a kész filmem, amitől olyan ideges lettem, mint egy hosszú-farkú vérmacska egy hintaszékekkel teli szobában. Meg kell találnom a témámat, minél előbb.

Május 2.
Még mindig keresem a tökéletes témát a dokumentumfilmemhez. Eddig elvetettem fél tucat koncepciót, kezdve Mardi Claw exposé-jától (túl közhelyes) a tökéletes gum-boo recept megtalálásáig (borzalmasan rövid film lenne). Egyiktől sem villanyozódik fel az ihletem. A barátaim - áldjam meg a félelmetesen-édes szívüket, maximalistának hívnak. Ami valóban vagyok is! De velük ellentétben ezt nem tartom gyengeségnek. Végül is, maximalistának lenni nem azt jelenti, hogy az első perctől kezdve mindig jól csinálsz mindent - csupán azt, hogy nem adod fel addig, amíg elégedett nem leszel, még ha ez azzal is jár, hogy százszor is próbálkozol. Így készül el igazán a remekmű. Rotten Scaresese vagy Alfeared Hitchshock sem adták fel egy kis nyamvadt idő után, és én sem fogom. Különben is, van még további száz ötletem, hogy tisztességesen felrázzam a nagyérdeműt - még egy kis idő és a legjobb leszek a magam nemében.

Május 5.
Ma volt a fotózás napja; sok elfoglaltsággal jár ez a Fearbook csapat számára. Még csak tanulom a filmezést, de a fotográfia mindig is az én első és legkedvesebb szerelmem lesz - akkor is, ha csak harapós felvételek készülnek a szörnytársaimról bolondos arcokat vágva. Az egyetlen probléma egy csapat vámpírral adódott, akik besunnyogtak a képek készítése közben - persze az arcuk nem látszódott, de az általuk viselt ékszerek igen! Annyira vicces volt, hogy majd meg haltam a nevetésben...aztán észbe kaptam, hogy újra kell csinálni az összes képet. Hm...annyira mégse ijesztő.

Május 10.
A hétvégén eltöltöttem egy kis időt Jackson Scare-en, hogy némi inspirációt szerezzek a filmemhez. A határidő még messze van, de az idő csak úgy repül, és be kell vallanom, hogy egy kicsit ideges vagyok - mi van, ha nem száll meg az ihlet még időben? Van fél tucat félig kész filmem, de egyelőre egyiket sem nevezhetem movie-nak. Azt akarom, hogy elég jó legyen és ne csak Mr. Rougarou-t nyűgözze le, hanem a Bayou Boovie Fest teljes zsűriét. Elfogyasztottam egy kávét és némi süteményt a Cafe du Moau-ban, nézegettem a turistákat fel-alá járkálni, de még sem ihletett meg semmi. Ha a fantasztikus déli ízek nem indítják be az agytekervényeidet, akkor mi? Nyilvánvalóan erősebben kell megráznom azt a bizonyos ősi ötlet fát, és várni, hogy mi esik le róla.

Május 14.
Tegnap este Mama vacsorát tartott néhány fontos személynek, és megkért, hogy nyújtsak segítő karmot a főzésben. A szórakozás fontos eleme a déli előkelőségek repertoárjának, és tudni kell jónak lenni benne. Nem a fotózás az egyetlen készségem! Kiváló szakácsoktól származom mindkét oldalról - Mama mindig mondja, hogy az egyik oka amiért feleségül ment apuhoz, az a haláli babjai és rizsei voltak! Nehéz munka, de Mama és én egész este jókedvükben tartottuk a hölgyeket és urakat. Végül a csevegés átváltott a méltán híres New Goreleans-i legendákra. Ez egy régi város, a kísértések és történések fellelhetőek minden tájékon. Félelmetesség-szobraink méltán híresek, a mauzóleumaink szintén. Az egyik meghívott szörny megemlítette a Bayou Biyou legendáját, és oda ültem mellé. Persze hallottam már róla, de arról fogalmam sem volt, hogy még mindig képes lebegni. Meg kell említenem, hogy "ő" egy szellem hajó, ami kiemelkedik a vízből és átszeli a mocsarakat a holt éjszakában, miközben híres előadók teszik tiszteletüket a fedélzeten, visszhangozva a kínpadon. Megkérdeztem az uraságot, hogy ez az információ miért nem volt eddig jobban ismert, és azt válaszolta, a Bijou nagyon mélyen rejtőzik a mocsárban, ahol a megfigyelések ritkák, az információk meg még inkább. Semmiféle mocsár nem meghódíthatatlan Honey Swamp számára. Végre egy harapós ötlet!

Május 15.
Vannak előnyei, ha egy mocsárban születtél és nevelkedtél, mert laikus szemmel ismerheted meg a földedet, akárcsak a saját pikkelyeidet. A mocsárt feltáró feladat néhány óráig tartott, sikerült megtalálnom, hogy hol emelkedik ki a vízből a szellem hajó. Úgy tűnik, csak telihold idején jelenik meg, szóval henyéltem egy kis ideig várakozás közben, a türelem az egyik nagy erényem. Nem sokkal később elkészültek a legelső felvételeim a szépséges Bayou Bijou-ról! Meg fogom még figyelni párszor, de azt hiszem, be tudom fejezni a movie-mat időben a fesztiválra - ilyen egyedülálló és mesés témával egyáltalán nem lesz nehéz olyan filmet készítenem, ami kivívja az elismerést. Várj csak Hauntlywood...érkezik Honey Swamp!

Forrás: Monster High magazin + saját fordítás / monsterhighfansite © 2016